Rendbeteszem önmagam és az életem
Sziasztok!
Mostanában kicsit belesüllyedtem egy kis önsajnálatba, fáradtságba és az ágyamba. Rosszul éreztem (vagy inkább érzem) magam a bőrömben, érzem, hogy tennem kéne valamit, de nem tudom rávenni magam a cselekvésre, csak fekszem és nyomkodom a mobilom. Rájöttem, hogy ez egyfajta védekezés részemről, talán az életem éppen kicsit sikertelenebb szakasza miatt van. Volt egy fiú akivel azt hittem, hogy alakulnak a dolgok, aztán hirtelen lekoppintott, aztán ott van az iskola, ahol állandó a teljesítménykényszer, és sokszor érzem magam értéktelennek egy-egy rosszabbul sikerült dolgozat miatt. Szóval minden összejött.
Tegnap viszont rájöttem, hogy attól, hogy a sorozatokban és Youtube-videókban kreált tökéletesnek tűnő életeket bámulok, és azokba menekülök, az nem megoldás. Az lenne a megoldás, ha a saját életemet próbálnám olyanná tenni, aminek szívesen vagyok részese, olyanná, hogy a napjaim várakozással töltsenek el, és ne csak nyűgként csüngjenek a nyakamban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetek mindig csak boldog és mosolygós, mindig vannak rosszabb és jobb napok, de az, hogy a rosszabb napokon hogyan jutunk túl és hogyan teszünk azért, hogy az átlagolásnál a jó napok száma győzzön, ezekért a dolgokért egyes egyedül Én vagyok felelős. Én, és nem a tanárom, aki dolgozatot irat, Én, és nem a szomszéd néni, aki rám szól, hogy a kutyám megint szétszedi a kerítést. Az apró bosszúságokon túl kell lépnünk a mindennapokban és megpróbálni mindennek a jó oldalát látni. Pont, mint Az élet játékában.
Ebben a könyvben a még gyermek Pollyanna próbálja meg tragikus sorsának minden mozzanatában meglátni a jót. Én itt ugyanezt fogom megpróbálni, minden nap szeretnék tenni valamit az álmaimért, minden nap küzdeni azért az emberért, akivé válni akarok. Bármilyen kis dologgal is, de minden egyes nap fogok tenni valamit, ami kicsit kiűz a csigaházamból. Biztosan lesznek napok, amikor ez nem sikerül, de a sikerhez vezető úton talán néhányszor el kell bukni a teljes győzelemért.
Anna
Mostanában kicsit belesüllyedtem egy kis önsajnálatba, fáradtságba és az ágyamba. Rosszul éreztem (vagy inkább érzem) magam a bőrömben, érzem, hogy tennem kéne valamit, de nem tudom rávenni magam a cselekvésre, csak fekszem és nyomkodom a mobilom. Rájöttem, hogy ez egyfajta védekezés részemről, talán az életem éppen kicsit sikertelenebb szakasza miatt van. Volt egy fiú akivel azt hittem, hogy alakulnak a dolgok, aztán hirtelen lekoppintott, aztán ott van az iskola, ahol állandó a teljesítménykényszer, és sokszor érzem magam értéktelennek egy-egy rosszabbul sikerült dolgozat miatt. Szóval minden összejött.
Tegnap viszont rájöttem, hogy attól, hogy a sorozatokban és Youtube-videókban kreált tökéletesnek tűnő életeket bámulok, és azokba menekülök, az nem megoldás. Az lenne a megoldás, ha a saját életemet próbálnám olyanná tenni, aminek szívesen vagyok részese, olyanná, hogy a napjaim várakozással töltsenek el, és ne csak nyűgként csüngjenek a nyakamban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetek mindig csak boldog és mosolygós, mindig vannak rosszabb és jobb napok, de az, hogy a rosszabb napokon hogyan jutunk túl és hogyan teszünk azért, hogy az átlagolásnál a jó napok száma győzzön, ezekért a dolgokért egyes egyedül Én vagyok felelős. Én, és nem a tanárom, aki dolgozatot irat, Én, és nem a szomszéd néni, aki rám szól, hogy a kutyám megint szétszedi a kerítést. Az apró bosszúságokon túl kell lépnünk a mindennapokban és megpróbálni mindennek a jó oldalát látni. Pont, mint Az élet játékában.
Ebben a könyvben a még gyermek Pollyanna próbálja meg tragikus sorsának minden mozzanatában meglátni a jót. Én itt ugyanezt fogom megpróbálni, minden nap szeretnék tenni valamit az álmaimért, minden nap küzdeni azért az emberért, akivé válni akarok. Bármilyen kis dologgal is, de minden egyes nap fogok tenni valamit, ami kicsit kiűz a csigaházamból. Biztosan lesznek napok, amikor ez nem sikerül, de a sikerhez vezető úton talán néhányszor el kell bukni a teljes győzelemért.
Anna
Megjegyzések
Megjegyzés küldése